egészen meg vagyok szeppenve. végül is mi az a két év, amióta a Kommédiás inaktív állapotba zuhant (először technikai okokból, majd krónikus megoldás-halogatás miatt)? szerencsére a blogoknak megvan az a jó szokásuk, hogy nem igazán zavartatják magukat a kontinuitás hiányától, úgyhogy csapódjunk bele ismét a kisbetűs mondatkezdések zsebanarchizmusába.

miért nem írtam?

még pár szó a miértekről. mert nem csak a szerverhibák, meg a domainvásárlás feletti bizonytalankodás miatt tetszhalta meg magát a blog. az sem sürgette a megoldást, hogy időközben áteveztem a so-called professzionalitásba. újságíró lettem – azért még óvatosan illetem magam ezzel a szóval, és az ostoba kommentelőink igen tisztelt olvasók szerint is a mocskos firkász kifejezés használata a helytálló -, ami, ne hazudjunk magunknak, a bloggertársadalom döntő többségének ambíciója. csillogó szemű hálával övezett siker ez, önnön bizonytalanságaimat csendesen ledolgozó, boldog kompetencia-érzés, egyre távolabb merészkedő tanulás, belemozgás, a kegyelmi állapot folyamatos tudata, életmódszintű imposztorszindróma.

szóval volt, van hova írni, hogy egészen prózaian fogalmazzak. de máshogy írok oda, mint ide, nem kéri senki, én vagyok saját magam cenzora. a “hivatásosság” igényli bennem a valahonnan valahová tartást, a nagyon-nagyon átgondolást, a sebészkés pontosságát, véleménynél is, sőt, ott csak igazán, valamelyes távolítást, akkor is, ha mindig hagyok valamennyit a lelkemből belecsurogni a szavaimba. félreértés ne essék, azért írok így, mert így szeretnék írni, okosan, élesen, tisztán, korszerűen, androgün hangon, sem a majdénmegmondomnekedkisanyám bölcselkedésekbe, sem a megúszósan tartalmatlan (10 dolog, ami [helyettesíts ide bármit a pasik-divat-kozmopolitizmus témakörben]) szinglizsurnalizmusba, sem a múlt század eleji archaizálásba nem csúsznék bele, és sikerül hol jobban, hol rosszabbul, mindig figyelek, tényleg.

miért térek vissza?

igényem van a nemprofira. arra, hogy belekeveredjenek angol szavak a szövegbe, amikor jobbak, okosabbak a magyarnál, hogy ragozhassam magyarul az angolt, arra, hogy szóalkothassak, hogy megtervezettség  nélkül, csak az üres fehér lap szerkesztődoboz hívhassa elő belőlem a mondandót, ami majd vagy ér valahova a végére, vagy ha nem, csak ébreszt három gondolatot, már az is jó. hiányzik a blogműfaj, na. volt most a filmhét, és beszélt egyet Röhrig Géza, készült belőle okos, szép anyag kollégámmal koprodukcióban, és ennek kapcsán fogalmazódott meg bennem, hogy mi ez az igény. ki is írtam valahova fészbukra, hogy

hiányzik a blog. hogy ott pl azt is megírnám, amit offisöli nem, mert foookin’ professzionálisak vagyunk, hogy ezen a pódiumbeszélgetésen nekem pl erősen bepárásodott a szemem egy alkalommal, és hogy annyira akartam ezzel a fickóval, a gondolataival foglalkozni, hogy effektíve nem tudtam aludni, annyira írtam volna. hogy kb beleülnék az agyába belülről, valami jó kilátású helyre, és csak nézném, nézném a gondolatait. my intellect is so freakin’ in love.

mi lesz?

szóval ma vasárnap van, hosszú hétvége is, meg nem is (betegen egy hete itthon, cserébe híreztem tegnap is, holnap-holnapután is, utána meg lelépek szabira), és bár elvileg ezen a napon nem szabad vásárolni, fuckdapolice jelszóval a tegnapi mentazöld, hosszúrojtos táska mellé ma megleptem magam egy domainnel, pont ugyanannyiba került a kettő, how funny. Sztomi helpdeskelt, neki jár a köszönet, a sablonreszelésért, meg a régi posztok visszahegesztésért is.

az tervekrűl: ami volt a Kommédiás, hogy írtam bele hétköznapoktól random felbosszantásaimon át közéletig mindenfélét, meg médiáról okoskodtam tök céltalan, az biztos lesz ez után is. e mellett valószínűleg ide fog nőni egy új téma, ami arról mesél, hogy milyen a médiacsinálás a médiacsinálónak, konkrétan nekem, aki mondjuk nem vagyok egy díjesélyes oknyomozó ugyan, sőt, néha nevetségesen súlytalannak érzem a szerepem (mondjuk a főszerkesztőm is úgy fogalmazott a gravitációs hullámok felfedezésekor, hogy azért egész sokan fontosabb dolgokkal foglalkoznak, mint mi, és addig jó, míg ezt tudjuk is), de azért mégis csak benne ülök, látom, élem, szóval valami tartalma csak lesz.

ezen kívül, minthogy az utóbbi időben – tágabb értelemben kicsivel több, mint egy éve, szűkebb értelemben hat hónapja – elkezdtem elég komolyan megváltoztatni az életmódom, így elkerülhetetlenül szóba fog kerülni az is, hogy például miért takarodjon el egy sorozat napalmos szívlapátsuhintás után a jó kurva anyjába az összes olyan cikk, amiben arról van szó, hogy egy hét alatt hat kilót fogyott le valamely balkettes celeb, vagy hogy miért kellene felírni receptre az avokádót például.

és még egy terv van, ez nagyon boldogságos: a travelbloggerkedés. nem másutt, pont itt. ismét csak új elem az életemben, hogy hála a bárkinek, aki ezt így intézte (lehet, hogy pont nekem), de az van, hogy egy ideje elkezdtem nagyon sok és sokféle pluszmunkát magamra venni, és ezek eredményeit, ha nem is 100%-ban, de igen hangsúlyos részben arra költeni, hogy utazzak. még mindig erősen kezdő vagyok a dologban – például a 3 nap múlva esedékes soron következő utazásomkor fogok először hostelben aludni -, nem is afféle “hogy hozd ki a napi ellátásod 7 euróból?” típusú írások vannak a fejemben. egyszerűen csak annyi, hogy az író típusú humanoidnak az a természete, hogy ír arról, amit megél, az utazásoknak meg az a természetük, hogy egészen intenzív élmények, a kettő összeér, és bumm, így lesz a csokapik. gyere velem, jó lesz : )