A nőknek szánt médiát nem nekem szánják

csivavaEgy ideje már böki a csőröm egy furcsa jelenség.
Pontosabban azóta, mióta van a player.hu. A monitornak háttal ülő olvasók kedvéért elmondom, hogy a player.hu egy (vagy inkább “az”) online férfimagazin, nem tudnék pontosat mondani, de szerintem már több mint egy éves, és baromi jó, imádom. Filmek, zene, kultúra, technika, gasztro, kapcsolatok, lifestyle – plusz a lényeg: a stílus. Behalok a stílusukon, annyira okos, találó, elmés, humoros (!) és intelligensen kritikus. Nélkülözi a so-called női tartalmak cukiságát, amitől hányok, és ami az egész poszt apropója.

Éspedig: hogy van az, hogy értelmes témákban és normális homo sapiensnek szánt stílusban írott tartalmat ma férfiaknak szánt oldalakon olvasok, merthogy azokon az oldalakon, amelyeknek elvileg én volnék a célcsoportja, nagyon elvétve akad ilyen csupán. Ne már, hogy nő létemre, ha megkérdezik, mi a kedvenc magyar tartalmi weboldalam, akkor egy férfimagazint kell mondanom. És nem gondolom, hogy férfias agyam lenne, pláne, hogy férfias jelenség lennék. (Aztán jön 10 komment barátoktól, és lehet, hogy ezt revideálom…) És nem, a hardcore értelmiségi sem itt kezdődik. Viszont attól azért viszket a tenyerem, miszerint komolyan az az alap, hogy a nőknek úgy írunk filmajánlót, hogy kb. annyi derül ki belőle a filmről, hogy ki volt a ruhaszponzor és hogy milyen szexi benne a Ryan Gosling hasfala? Hát elnézést kérnek a reproduktív szerveim, amiért ettől nem rándultak görcsbe. Hogy a nőknek szóló oldalak hétvégi programajánló rovata – már ha egyáltalán van ilyen – kizárólag kisgyerekes programokat és/vagy csajszis tömegsport-rendezvényeket tartalmaz, sehol egy koncert (hacsak nem valami gigasztár jön, azt esetleg megemlítik a legutóbbi divatbotránnyal együtt), a kultúrafogyasztás további módozatairól már nem is beszélve. Az úgynevezett női oldalak a bűnösök az összes létező bicskanyitogató fitneszőrület-divatgyökérség elterjesztéséért is, a zumbától a speedfitnessig, a testtekercseléstől a kavitációs zsírbontásig. Piff egy füles. Szívlapáttal. Aztán: a humor értelmezése ezeken az oldalakon kimerül a kisgyerekek és/vagy kisállatok csetlés-botlásaiból fakadó, méhszájösszerándító home-videókban, a YouFuckingTube-ról ráadásul. Hát köszi, magamtól is fel tudok menni a tubusra, még könyvjelzőzve is van, odafigyelj. És akkor azt már tényleg csak suttogva kérdezem: miért alaptézis, hogy a nő mint olyan abszolút kedvenc témája önnön hiúsága? Ne már. Így is elpazaroljuk az életünk 10-től 25-ig terjedő százalékát arra, hogy ruhát, szempillaspirált, cipőt vadászunk, gyantáztatunk, körmöt lakkozunk, hajat szárítunk, oké, nők vagyunk, ez nekünk fontos, rendben. De ne már, hogy még beszélgetéseink tárgyát is ez az egy téma töltse ki! Miért alapvetés, hogy divattrendekről meg a tavaszi-nyári H&M kollekció és a körte testalkat viszonyáról akarok értekezni. Nem akarok, hagyjál már. Pláne nem mindezt cukiskodva, rózsaszínben, erőltetetten barinősködő stílusban (“sziasztok csajszik!”), amihez minden jóérzésemre szükségem van, hogy ne verjem szét a klaviatúrát tűzőgéppel. Zumbaritmusokra.

Reklámok