Cuncipozitív

Viszket nekem ez a Facebook-mém. Tudod, ez a cunci, hogy lepjük meg egymást. Ugyan otthon, Szabolcsban, ha valami viszket, mindig azt mondják: nem vakarni kell, hanem mosni, de mivel se le- se elmosni nem tudom, így jobb híján mégis: megvakarom. Gyere, felbosszantalak, de lesz benne sok vattacukor!

A cunci szót enyhe sikkantással kell kiejteni. A “c”-t magas fejhangon, utána rövid “h” hanggal. Ez a szó kizárólag így, ezzel a hangsúllyal ejtve nyeri el jelentését. Ismételjük el néhányszor: cunci, cunci, cunci. Cunci!

Na. Most, hogy a hangulatot megteremtettük, megropogtattam tömpe kis kezeimet is: cincálás következik. Persze csak cuncin. Cunci!

Van ez a mém a Facebookon (NEM, még mindig nem vagyok hajlandó a mémet definiálni, legfeljebb egy másik posztban, ha a köz úgy kívánja). Január elseje óta (igen, azóta fogom vissza magamban, eddig bírtam, most jön az, hogy ugye: megírom.) változatos formákban terjed, nem szó szerint veszik át egymástól az emberek. De a lényeg körülbelül az, hogy

Kedves Cukorborsófalatkáim! Az első X ember, aki ehhez a státuszomhoz hosszászól, kapni fog tőlem egy meglepetést ebben az évben. Valami apró, jelképes kedvességet, tárgyat, találkozót, saját készítésű cukiságot, bármit. Sem azt nem osztom meg, hogy mit, sem azt, hogy mikor kapod meg a meglepetést. Akik részt vesznek a játékban, azoknak ugyanígy ki kell írnia ezt a saját falára. Lepjük meg egymást, melengessük meg saját magunk és felebarátaink lelkecskjét, mert az olyan édi. Megyek is, megforgatom a kismacskámat rózsaszínű vattacukorban.

Lehet, hogy az utolsó mondat nincs ott, nem tudom.

Nézegetem ezt a jelenséget, de már én is átmegyek rajzfilmfigurába, döntöm a fejem jobbra, balra, mint a mesehősök, mikor valamit nem értenek. Még az orromat is ráncolom. Ha nem vigyázok, a következő pillanatban már a pislogásomnak is pittyegő hangja lesz. Aztán kispárnákra nyomtatnak, márpedig az tudjuk, melyik blogger, márpedig ha vele egy lapon, akkor tuti kiköttetem az internetet.

Szóval vakarózzunk. Mert mindenféle viszkető kérdéseket hív elő bennem, és egyikre sem kielégítő a válasz.

***

Egymással egyébként is törődő emberek csinálják – ez a legjobb eset – de akkor meg minek? Ha te törődsz azzal a tizenöt-húsz emberrel, akkor azt ők pont tudják, te is, és pont ragyogtok mindketten ebben az egészben. Sokkal jobban, mint egy ilyen fantáziátlan, csumpi kis játéktól valaha. Mielőtt tarkón rúg a fél baráti köröm, ami egy tényleg összetartó, egymással törődő, random kedvességekre valóban hajlamos társaság, jelzem: nem beszólni akarok, csak felfejteni a mechanizmusokat. Mit demonstrál, kinek? Mondok egy rondát: mi van azokkal, akiknek nem az ajándékozás a szeretetnyelvük? Nekem például semennyire sem az, hót béna vagyok benne, és nem is várom el, sőt, ha valakinek nagyon erősen ez a szeretetnyelve, azt nehezen is tudom kezelni.

***

Cotton_Candy_Clouds_Mona_2005

***

Én jó ember vagyok, örömet szerzek. Ebben a cuki Facebook-játékban is részt veszek. Nagyon árnyalatlan a kétpólusú világ. Mint egy Jókai-regény: vannak a csúnya, rossz emberek, ők csalnak adót, vernek kutyát-gyereket, esznek egyszerű szénhidrátot, de mi nem vagyunk olyanok, mi bezzeg melegszívű, jóságos emberek vagyunk. Fontos dolgot mondok neked kisunokám: az online média pontosan erre épít ma már, ez a jelenkori víruskontent alapja. A szívmelengetés. Pontosabban az elborzadást/felháborodást feloldó, katartikus, nagyüzemi szívmelengetés. Tipikus példa: a Susan Boyle-narratíva. Bejön a csúnyácska, topis nő, enyhén nevetséges, amint elmondja, hogy ő énekes szeretne lenni, kackac, nevetgélünk mi is, mutatnak összenéző tiniket, majd a rút kiskacsa énekelni kezd, szó bennszakad, a szkeptikus ítészek álla az üvegasztalon, és egy perc múlva ugyanazon tiniket látjuk, amint a könnyeiktől a szemsminkjük az állukon csorog. Ekkor persze még emlékszünk a másfél perccel ezelőtti gonoszságunkra, hogy bizony mi is kuncogtunk, és akkor önnön gyarlóságunkon kicsit szepegünk, lám, milyen gonosszá tette az embert az élet, de megnyugszunk hamar, hát hiszen milyen szép ez, hogy a tehetség utat tör, a szívek sebei bebalzsamozva, a lelkünk, kérem szépen, professzionálisan meg van emelve.De ugyanez minden Upworthy cikk. Az meg mi? Az a videó megvan, amikor egy hót átlag lányt lefotóznak hason fekve, majd jól megretusálják, hatalmas szemek, ragyogó ajkak, vékonyabb derék, hosszabb nyak, hosszabb comb, hosszabb lábszár, selyemfényű hajzuhatag, és akkor jól meg vagyunk világosodva, hogy milyen torz a képünk a szépségről. Ez az Upworthy nevű weboldal, ahol A Cím Minden Szavát Nagy Kezdőbetűvel Írjuk Mert Az Hangsúlyozza A Jelentőségét, ezt a klipet is jó eséllyel ott, vagy a cikkből a Youtube-videót kiemelve láttad kilencvenhárom Facebook-ismerősödnél. Az Upworthy ebből él, nagyüzemben állítják visszafelé az emberiségbe vetett hitet. Hangsúly a “nagyüzemben” szón, még mielőtt visszakérdeznél, hogy mi ezzel a gond? Nekem semmi, már azon kívül, hogy hamis és – miközben az általános boldogságszint emelőjének képében tetszeleg – metszően ipari. Meg hogy a jóemberség illúziójával nyugtatgatja milliók jó eséllyel nem annyira jóember lelkét. Bővebben lásd a 444 cikkét, amellyel egyetlen bajom van: jelesül, hogy nem én írtam meg.

***

Cotton_Candy_Clouds2

***

A legmókásabb talán, amikor egymással vajmi keveset törődő emberek csinálják, mert hát olyan kis energiatakarékos. Nyolc hónapja egy chatablakot nem nyitottam rád, de küldök egy Kinder Buenót, oszt jóvan. Hmmm, de emlékeztet ez az évnek egy szakára, szinte hallom a száncsengőket… Megold, ellensúlyoz, törleszt ez bármit is? Megtapad, mint szokás? Majd ezután fel fogod hívni legalább random félévente? Egyáltalán: tényleg meg fogod csinálni azt a meglepit, vagy elfelejted te is, ők is? Nem baj, ő is biztos elfelejtette. És mi van, ha ő azt nem tudja, és lelkesen bekommentel a játékhoz, de te szívedből utálod, mert mondjuk aláfeküdt a pasidnak?

***

Cotton_Candy_Clouds

***

Álpozitív hoax-jellegű cukiságosság. Jaj. Hajszálnyival vagyunk beljebb csak, mint a tizenhat év és/vagy minimális jóízlés felett mérhetetlen cikinek számító fotosop-artista fotók esetében. Tudod, tengerpartos-naplementés fotókon mérhetetlen egyszerű, ostoba idézetek – kilencvenkilenc százalékos többségben szerelmi témában, a maradék egyben általánosságban az erőről, a bukásokról, a talpraállásról. Ködös fogalmazás, hát persze, ezért érzi igaznak önmagára Marika Kengyelné meg Szabó Bébilány Dyusskah, és még néhány érzékeny lelkű DJ-fiú. (Jaj.) Kép a Facebookon, alattuk ilyen kommentek, hogy “nagyon igaz!!”, “hú ezt most nagyon betalált :(” és a kedvencem: “LOPOM!”. Forrás valamely olyan oldal, amelynek a neve vagy karakterekből kirajzolt ábrákkal indul és végződik (szegecses szívlapát) vagy amelynek neve úgy indul: “Akik…” (csalános szívlapát), vagy amelynek neve egy egész mondat (“Ha hiányzom, mondjad…”) (radioaktív, napalmos szívlapát), mindhárom esetben egynél több helyesírási és/vagy nyelvhelyességi hibával és/vagy az “Idézetek” szóval az oldal nevében. De ilyenek, hogy lélekszépítő. Meg léleksimogató. Léleksimogató. Baszki, mint az állatkertben az állatsimogató. Ahol fosásig beijedt, örök életükre retardált kiskecskék menekülnek hisztérikus, állatot legfeljebb a Madagaszkárban látott csemeték elől. Bár helytálló: ilyenek ezek a léleksimogató idézetek is: gyanúsan mindig olyanoknál bukkannak fel, akiknek folyamatosan olyan látványosan remeg a belső világuk, mint a nyárfalevél, akikben annyi pozitivitás van, amennyi a góliátelemben, ami a sűrűn használt vérnyomásmérőjüket működteti, amit a kettővel ezelőtti MLM-es meló balatonkenesei tréningjén nyertek. Ötnaponta átállított párkapcsolati státusz és sokatmondó megjegyzésekkel ellátott depresszív dalok tizen- és huszonévesen, nunivillantó műbőr miniszoknya hatvanévesen, és a kettő között a visszajelzésért könyörgés lehetőségeinek végtelen tárháza. Ennek a “játéknak” a hoax-jellegében, a stílusjegyeiben (“csempésszünk cukiságot a 2014-es évbe!”) ugyanez köszön vissza.

***

Spontán? Nem, ez nem spontán, ez egy hoax. Hoaxként terjed, terjedésének puszta célja önmaga megsokszorozása, vagyis a terjedés maga.

***

fluffy-4009Kreatív? Személyes? Funky? Van egy barátom, néha gondol egyet, feldob egy témát, egy műfajt, meg pár kritériumot egyfajta játékos irodalmi kihívásnak, megjelöl pár embert, akinek szánja, és mellékeli a saját megoldását a kihívásra. Na ez kreatív. Van egy barátom, egyszer azt kérte az ismerőseitől Facebookon, hogy harmincadik (úgy látszik ez egy mágikus szám) születésnapja alkalmából írják meg neki oda, a Facebookra, hogy mi az első emlékük róla. Óriási sztorik vannak ott, kívülállóként is elképesztő élő és izgalmas. Azóta láttam ezt másnál is, de igen ritkán, és akkor is nagyon működött. Mert ez személyes. Van egy barátom, az volt az álma, hogy a harmincadik születésnapján egy cabrióval leutazik Monacóba, és a Casino térről felhívja az anyukáját, csak éppen az utazáshoz pénze meg cabriója nem volt. Írt hát néhány autószalonnak, hogy ez a szíve vágya, és ugyan legyenek már olyan jófejek, és adjanak neki kölcsön egy cabriót, majd megkereste az összes Facebook-ismerősét, hogy ha gondolják, támogassák egy euróval a születésnapi ajándékát. Így sikerült. Funky?

Reklámok