Olvasom csakazolvassa bejegyzését és nem értem: hogy lehet nem érteni, hogy lehet félreérteni, hogy lehet olyat érteni bele az eredeti posztba, ami benne se volt. Holott Éva aztán olyan pontosan, olyan szikár tisztasággal fogalmaz, az irodalom rozsdamentes acélpengéje. Hogy lehet azt nem érteni? Pedig tapasztalom én is, itt, kicsiben.

Hogy nem értik, sőt, bocs, de: nem értitek. Nagyrészt, többségében nem értitek, amiről nagy hévvel, kipirult lélekkel magyarázok. Kiemeltek egy könnyen megfogalmazható elemet, egy gondolatdarabot, ami szinte soha nem a kulcsgondolat, és a mellett vagy az ellen érveltek. Fura élmény, olyan mintha az adó-visszatérítésről regélnétek, miközben én a szecesszióról írtam.

Írom anno a thigh gapről, de olyan szenvedéllyel, hogy majd’ elpattan a carotisom, hogy az a baj a globális szépségeszménnyel, hogy közüggyé teszi a testet, ami pedig magánügy. Erre jönnek a reakciók a) oldal: nekem van thigh gapem, de sose tettem érte, hát ez milyen már, most akkor én egy egészségtelen nyamvadék vagyok? b) oldal: nekem sosenem lesz thigh gapem, meg a pasim így is szeret, háhá, bezzeg azok a ronda botsáskák, egy jó csülökpörköltöt se tudnak megenni.

Mi van? Épp erről anyázok, hogy nem kellene hagyni, hogy a média meg a társadalom a maga csilliárdos méretével és hangerejével minősítsen és rákényszerítsen egy általános, tömeges képet valamire (a testünkre), ami teljesen egyéni és személyes. És akkor a meg b oldal egymás ellen önigazol? És a saját útját hirdeti egyedüli üdvözítő útként? Vagy hogy jaj, mikor múlik már el az anorexia divatja, mennyivel szebbek az ilyen vagy amolyan nők, és különben is „ebben a mai világban” és „ezek a mai fiatalok” (két péklapát-pozitív szófordulat) meg hogy nekem miért nem tetszik a bikini bridge, pedig szerinte szexi. Ööö, az mindegy, hogy azon kívül, hogy „az anyjuk picsáját is kitanálják mán”, egy szóval nem írtam arról, hogy személy szerint én szépnek találom-e a dolgot?! Helló, jó reggelt, (kulcsmondat következik) a globális testkép-elvárásokkal nem az a probléma, hogy meg tudsz-e, meg tudok-e nekik felelni, hanem az, hogy léteznek. Én akkor is anyáznék ellene, ha pont az elvárt testképet hoznám – és anyáz is ellene sok értelmes, gondolkodó nő, akik úgy egyébként pont megfelelnek az ideáloknak. Mert ők is látják, hogy magával az elvárással van a gond.

Olvass figyelmesebben, sokkal-sokkal figyelmesebben. Szólok előre: a figyelem nehéz és főként fárasztó műfaj. Amire nem kell figyelni, ami a szellemi energiáidból két-három százaléknál nem kér el többet, a háttérzene, a háttértévé, a doktorszöszi-szintű filmek, a midcult ponyvairodalom, a lötyögős „észre-se-veszem-hogy-edzek” zumba – azok olyanok, mint a giccs meg a nasi: igazinak álcázott, de valójában üres kalóriák. Ne haragudj, de én ilyet nem árulok. Elviszi a sodró stílus a hátán a lánctalpasabb témákat is, tudom én, de nekem az nem elég jó válasz, hogy nem értem, amit írsz, de olyan jópofa. Nem jópofa akarok lenni, akkor stand-up comedyben utaznék. (Amúgy ők sem jópofák, nagyon nem.) Értsed, vagy legalább akard megérteni. (Van egy olvasóm, ismerjük is egymást, és nagyon bírom ezt benne: azt mondja, néha nem világos teljesen, mit vakerálok, de utána néz, és mindenki boldog, hiszen ha minden másra kiválóan tudja használni az internetet, akkor pont erre miért ne tenné. Pacsi!)

Nem olyan bonyolult dolgokról írok, nincs szó az avantgarde festészet drámaiságáról vagy a wittgensteini filozófiáról (hagyjál már, boldog ember vagyok nélküle), hót egyszerű, felfogható mechanizmusokról, jelenségekről írok, amik az életünket át és átszövik, az ok, amiért írok róluk, pedig az, hogy szerintem fontos ismerni és érteni mindezt, a célom pedig, hogy az ismertetésben és megértetésben részt vegyek. Ilyen József Attila-i dolog, tudod, én egész népemet fogom nem középiskolás fokon, meg minden. Társadalmi hasznosság, egyéb nagy szavak.

De ez mind nem megy, ha nem érted, vagy ha nem úgy érted, pláne, hogyha félreérted. Dedikálj ide néhány percnyi koncentrációt, néhány dolgozó agysejtet, néhány csikorgó agytekervényt – én ezt kérem a szövegeimért cserébe. Olvass odafigyelve, már csak azért is, mert ha azt állítod, valaki vagy valami érdekel, akkor a figyelmed a legalapvetőbb minimum, amit biztosítanod kell. (Igen, nyugodtan továbbgondolhatod párkapcsolatra is akár).

És igen, amikor azt sikerül interpretálnod a szövegemből, hogy szerintem a labiaplasztika úgy önmagában véve rossz, (holott arról írtam, hogy milyen beteg dolog az, hogy nők tömegei súlyos pénzekért szabatják egységesre, és ama bizonyos filmekben látottakhoz hasonlatossá a – milyen beszédes elnevezés! – csúnyájukat), akkor azért úgy tolul a számra a kérdés, drága Zsuzsi barátnőm szavaival élve: mondd, te háttal ülsz a monitornak?