Énekes nem egyenlő tehetségkutató-versenyző

Péntek van, és ha péntek van, akkor Lola este örömzenélni megy a barátaival. Ha hétfő van, akkor meg kóruspróbára a Soundshine-nal. És amióta ilyen dolgokkal foglalkozik, azóta fixen megkapja a kedélyeskedő kommentet: és mikor látunk az X-faktorban? Hát, engem soha, drága cimborám, ahogy a zenélő emberek jelentős részét sem. Álljál arrébb a hülyeségeddel. Avagy szívfájdalmaim zeneügyben című műsorunk következik.

Értem én, hogy a tehetségkutatók tematizálják a közbeszédet – én ne érteném, pedál kommédiásként a szakdogám is ebből írtam – de azért ne legyünk már ennyire egysíkúak. A zene művelésének nagyon nem ez az abszolút alternatívája, az alfája pláne, sem omegája – még az egykori nyertesek számára sem. Akik azt hitték, hogy ott, a győzelem színpadán beértek a tutiba… azok ugyanabba a téveszmébe ringatták magukat, mint a lányok, akik szerint az esküvő életük legszebb napja. Ha igen, elég baj, mindkét esetben. Akikről az egykori nyertesek közül azóta se hallunk, na ők vagy elhitték, vagy – ami valószínűbb – egyszerűen nem voltak szerencsések, és nem sikerült előre törni. Bár itt megjegyezném, hogy nem biztos, hogy zátonyra futott zenei karriert jelez, ha valakiről nem cikkeznek a bulvárlapok. Sokan haláli jól elvannak, szereztek elég ismerőst, zenéléséből élnek, és megélnek, ami a cél volt ugye, jó színpadi szerepeket kapnak (merugye a zenés színház sem kizárólag a Madách-Operett tengelyen létezik, hálistennek), és hátuk közepére sem kívánnak egy az úgynevezett ismertség fokmérőjeként kezelt szereplést a Rácponty A Pitén-ben.

Vissza a témához: kora ősz, már iskolakezdés után, indul a tévés szezon, szombat este tévé elé ül a kiccsalád, kezdődik az aktuális talent show. Helikopterről felvett nyári tömegképek, igen, a júliusi forróságban többezer ember ácsorog a napon, és rettentően jól érzi magát, buli van, karok keresztben, emberek pózban. És a hosszas szponzorsorolás, termékmegjelenítés, és kínos zsűribemutató után elindul a válogatás. Röhög a nép a keresztbe álló szemű Kovács Kálmánné Joli csetlő-botló megélhetési fülsértőn, aki, mivel hét éve ezt mutatják neki, mint a nyomorból kivezető utat,  bohócot csinál magából druszája, Kovács Kati valamely szebb napokat látott slágerével. Meg ha nem csinál eléggé bohócot, kicsit a szerkesztő megsegíti néhány buborékként pattogó kérdőjeles képinzerttel és vinnyogva röhögő stábtagokat mutató backstage-képpel. A publikum térdét csapkodva szórakozik, hétfőn munkaebéd közben egyetértő értetlenkedéssel tárgyalják meg az önkritika hiányát, hát nem hallja, hogy hamis. Persze a jobbérzésű  néző zsebében nyílik a bicska, épp ez hiányzik, kicsit mélyíteni még a centrum-periféria közötti szakadékot, fokozni a sztereotípiákat, nincs elég polgárháborús hangulat még az országban. (Erről még a végtelenségig tudnék írni, de most nem ez a téma, zseniális összefoglaló a témában itt.) A válogatók során előkerül néhány ügyes fiatal, izgulni kezdünk a kedvencekért, már egész a szívünkhöz nőttek ezek az aranyos gyerekek. Aztán a dráma csúcsra hág, nagy nehezen összeáll az élő műsorok versenyzőgárdája, majd X héten át minden hétvégén újabb részleteket tudunk meg a versenyzők magánéletéből, a jobb esetben legalább vállalható produkciók után a műsorvezető könyékig kotor a műsorvezető a szaftos sztorikban, és hát szavazzanak, már csak egy reklámszünetnyi idejük van megmenteni a kedvencüket a kieséstől. Ez így megy 8-10 héten át, cikkeznek a bulvárlapok, csak a szponzor brandje jól látható legyen a lencsevégre kapott szerelmes telefonhívások közben.

gumivsreal

Nos, ezt az utat nem vállalja be mindenki, aki valaha kottapapírt vett a kezébe. Az, hogy a válogató totálképein többezres tömeget látunk, nem jelenti azt, hogy az ország minden zenésze ott várakozik. Sőt. A seregnyi ember 20%-a ha zenél komolyabban, legalább hobbiszinten. A többiek: jobb sors reményében odasereglett perifériára szorultak, poénból, fogadásból érkezett partiarcok, fizetett statiszták, és a jelentkezők kísérői – ez utóbbi csoport jóóó nagy, versenyzőnként átlagosan 2 főre tippelném. Hány tehetséges embert választanak ki? Egy-kétszázat? Még elküldenek ugyanannyit, aki jó, de valamiért nem tetszik. Mondjuk ötszáz tehetséges zenélő ember. 40-50-et valamelyest megismerünk, 10-20-at kicsit alaposabban. Ötszáz ember évente, minden évben jelentős átfedésekkel: ez nem lehet a hazai zenél(get)ők, zenészek teljes létszáma. Még a matek se stimmel.

Tippem szerint – nem találtam konkrét adatot, na jó, annyira nem is kerestem – csak a Zeneakadémiára többen járnak. A Rocksuli három városban istentudja hány szakon hány gyereket oktat, és akkor ott vannak a konzik, zenetagozatos szakközépiskolák, magánének- és hangképzéstanárok növendékei. Az oktatóintézményeken túl jó eséllyel minden valamirevaló középiskolai osztályban alakul legalább egy amatőr rockbanda, a Youtube-sztárok korát éljük, és egyre ragyogóbban virágzik a kórusmozgalom is. A zenélés, pláne a közösségben zenélés erejét egyre többen fedezik fel, kutatók vizsgálják a zene hatását az agyra, a testre, a szellemi és a lelki egészségre. Ül a nyolcéves Kristóf a terézvárosi lakásban fényességes szombat délben, és már tizenkettedjére gyakorolja végig ugyanazt az egy sort a zongorán. (A felső szomszéd szeme tikkelni kezd.) Kőbányai panel, Levi épp a ballagási pénzéből vásárolt torzítópedálon tapod. (A szomszéd néni szerencsére nagyot hall.) Kiskunlacháza jegyzője az augusztus huszadikai műsorra készül, Bánk áriáját gyakorolja. (A ház előtt elhaladó Family Frost kocsi tilinkózása túlharsogja a csúcspontot). Soproni garázsból keresztény rock hangjai szűrődnek ki. Csepelen gospelt komponál a karvezetőm, a szomszédokat meg ki nem szarja le. Balatonmáriafürdő, koktélbár, random karaoke-est, borostás donhuán váltja az Európát épp befejező három összekapaszkodott cimborát, és úgy énekli el az Unchain My Heartot, hogy a jelen lévő nővendégek elharapják a mojito szívószálját a gyönyörűségtől (megtörtént eset).

És egyikőjük sem indult még tehetségkutatón.

Annyival gazdagabb ez a világ, mint a villogó ledfal előtt bugyután koreografált tánckar ugrándozás közben elővezetett Katy Perry nóták pszeudó-valósága.

Szóval ne kérdezz hülyeségeket.

Reklámok