Hol éri ez meg neked?

Kis esti önigazolás az önkéntességről.

Volt egy érdekes párbeszédem a minap. Arról kérdezett beszélgetőtársam, hogy mi hasznom van nekem abból, hogy a nullához konvergáló szabadidőm egy igen jelentős részét a Láthatatlan Egyetemre áldozom (amiről majd egy másik bejegyzésben írok). Még nem fejlődött ki bennem a minden kérdésre azonnal kész érvrendszerrel válaszolni tudás képessége, így két menzafalat között érdemi válasz helyett csak béna mekegést tudtam előcsiholni magamból. Na de mit kellett volna mondanom?

Először is: nem kellett volna megütődnöm ezen a kérdésen. Nem kellene megütődnöm nagyjából semmin, ami szemléletbeli alapkülönbség, de erre azért hajlamosak vagyunk mindannyian. Nézünk ki a fejünkből bele a világba, de akármennyire kerekre tárt szemekkel tesszük ezt, mégis többnyire a saját referenciacsoportunk paradigmái mentén tesszük mindezt – jobb esetbe több referenciacsoportunk van, és képesek vagyunk rugalmasan adaptálódni az eltérő paradigmákhoz.

*METASTOP*

Hm. Ebben az előbbi mondatban egynél több idegen szó volt. És azzal, hogy egyiket sem magyarázom el, ismét csak az én (egyik) referenciacsoportom paradigmájához igazodom, hogy ti. mindenkinek alapvető, hogy ha egy mások által az alapszókincs részeként használt fogalom nem világos, megkérdezzük a Google-tól, hogy mi az, az megmondja, mi elolvassuk, megértjük, majd borzasztó menőnek érezzük magunkat az újonnan szerzett infótól, amit ettől fogva mi is ugyanolyan természetességgel használunk, mintha az anyatejjel szívtuk volna magunkba. Ejj, micsoda kereséseim voltak nekem az elmúlt egy évben, mióta nálam öttel hardcore-abb digitális bennszülöttekhez kell felzárkóznom! Megérne egy külön posztot.

*METASTOP VÉGE*

Háhá, a fenti bekezdésben is egy olyan eszközt használtam, amire az önkéntesség révén tettem szert. Metastopot mondunk olyankor, ha egy helyzetre, amiben mi magunk is benne vagyunk, kicsit kívülről-felülről akarunk ránézni, kiemelve az adott helyzetben történt dinamikát, vagy bármely egyéb metajelenséget (meta szócskára is ér rákeresni), mindezt a helyzet jobb megértése érdekében. Azaz mondtam egy metastopot, mert észrevettem egy tendenciát – hogy ti. ontom az elitista maszlagot – amit érdemesnek tartottam kiemelni, és megmagyarázni. Ha például most megint mondanék egy metastopot, akkor az azt emelné ki, hogy baszkikám, Lola, disznómód eltértél a tárgytól.

Tehát az önkéntességből származó profit. Tegyük le még itt, az elején az olcsó közhelyeket az önzetlenségről, Teréz anyáról és egyéb tiszteletre méltó, de továbbra is esendő emberekről.

Az önkéntesség nem önzetlenségről szól, sőt, ha benyomom a troll-gombom, egyenesen azt mondom: altruizmus nem létezik.

Az önkéntességet érdemben űző emberek azért önkénteskednek ugyanis, mert az jó nekik. Élvezik. Ilyen perverz hipszterek, az ember esze megáll.
Nem a felvételi pluszpontért parkkerítésfestő amerikai tinédzserekre gondolok – bár erősen támogatom a társadalmi munka és civil szerepvállalás ilyetén promótálását – mert nekik ugye jól látható, sok esetben akár dollárban kifejezhető hasznuk keletkezik az elvégzett munkából egyetemi felvétel és/vagy ösztöndíj formájában. Azonnali, vagy a cselekvéshez képest viszonylag rövid időtávon belül. És anyagi. Innentől kezdve ugye a címben feltett kérdésre megvan a válasz, téma lezárva.

De ha a hasznosságot nem pénzben, vagy mondjuk nem jelenértéken létező pénzben fejezzük ki, akkor ugyanez a helyzet. Ezt kellett volna válaszolnom. Hogy a haszon mindebből nem pénz vagy nem most pénz.

Első lehetőség: nem pénz.
Hanem mondjuk:
– Tudás, tapasztalat, kompetenciák.
Esetemben ez például adott. Ahhoz, hogy embereket képezhessek, megtanítanak nekem nagyon sok hasznos, számomra új, értékes módszert és egy bizonyos szemléletet. Ha mindenképpen forintosítani akarom, akkor a sablonválasz: ezt a tudást másutt súlyos százezrekért kínálják, és a hangzatos papíron túl olyan nagyon sok különbség nem lesz a két tudás között.
– Élmény.
Nálam például közösségi élmény, (forintosításért vö. kapcsolati tőke) csillogó szemek, felém irányuló figyelem, képességek és elvárások összhangja, ami ugye a flow, az áramlatélmény definíciója. Sikerélmény. De van például egy nagyon jó barátnőm, aki állatmenhelyezik. És amikor erről beszél, akkor nem arról van szó, hogy ő micsoda hős, hogy méteres hó alól kutyaólat ás ki meg kennelt takarít, hanem onnan indul a mondat, hogy ő mennyit kap a kutyáktól. Szeretetélmény, társélmény, összetartozás-élmény. Mondok még nagyobb szavakat: természet-élmény, istenélmény. (Hallom a háttérben a MasterCard szlogent.)
– Komfortzóna-tágítás.
Nálunk sokan ezért csinálják. És van is a szervezeti legendáriumban néhány sikertörténet olyan emberekről, akik a motyogó, megszeppent kockából felfejlesztették magukat nyilvános beszédből, hogy ma már gyakran és sikerrel adnak elő nemzetközi konferenciákon. (Forintosítsuk?)
– Terápiás cél.
Bűntudatoldás, gyászkezelés, kognitív disszonancia redukció, egyéb megküzdési, terápiás cél. Jótékonykodó csilliárdos rocksztárok, ugye. Redukálják a kognitív disszonanciájukat, mint a szélvész. Ételt osztó doktorszöszi plázalány. Gyermektelen nők nevelőintézeti vezetőként, a nem mondhatom el senkinek, elmondom hát mindenkinek analógiájára nem lehetett gyerekem, lesz hát kilencven. Társadalmi munkába fejest ugró özvegy emberek. (Lehet forintosítani egy ember lelki egészségét?)

Második lehetőség: nem most pénz.
A fent felsoroltak mindegyikét lehetne forintosítani. És meg is teszik sokan, sokévnyi távolságból. Nyilván nem von le a hasznos tevékenységek értékéből, ha egyszer csak pénzt kap érte a tevékenység elvégzője. Főleg, ha elfogadjuk az eddig leírtakat, miszerint az önkéntesség nem önzetlenség, és nem igaz, hogy nem kapunk érte cserébe semmit. Ha ezt igaznak tudjuk elfogadni, akkor le tudjuk tenni a meghatottságtól a mellkaskánkra szorított két kis kezünket, hogy jaj, ezek az aranyos emberek, semmiért cserébe dolgoznak itt társadalmilag, mert nem, nem dolgoznak ingyen. Ha valaki – mind ismerünk ilyen embereket – egyszer csak úgy dönt, hogy mondjuk az életének egy nagyobb szeletét áldozza a szívügyének, és ebből akar élni, akkor sok minden nem változik, csak egy hosszú folyamat végén hangolt egyet a munkájáért kapott ellenszolgáltatáson. És az önkéntesből profit nevel az önkéntességgel megszerzett tudás és kapcsolati tőke, és az élmény, meg a többi ráadásul ugyanúgy megmarad. Szép életút az ilyen is.

Hm. Nem kérdezik hobbikkal kapcsolatban sosem, hogy mi hasznod belőle? Mi hasznod van a Forma1-nézésből? Bikram jógázásból? Legyezőhorgászatból? Főzésből? Gitározásból? Origamiból? Blogírásból? Pedig a legtöbb hobbi ráadásul még költséges is. Mégsem kérdés, mégis értjük: azért csinálja, azért fizet érte akár nem kevés pénzt, mert jó neki, szereti csinálni.

Az önkéntesség is csak egy hobbi.

Ön- és emberismereti, közösségi látókörtágítási, komplexitás- és integritás-növelő hozadékokkal. Egész jó alku.

Reklámok