Tényleg szép új világ: a sharing economy

Mióta – óh balsors – nincs diákigazolványom, azóta könnyes búcsút vettem a tüdümm-tüdümm ringatásától, a takataka pergőjétől, a tű-rürü-rű-rürü-rűű trillájától: leszoktam a vonatozásról. Azóta telekocsizok. Ami pedig a legokosabb találmány a közlekedés történetében úgy nagyjából a mágnesvasút óta. Nem csak szolgáltatás: szemlélet. És ez a szemlélet az, ami miatt én csillogó szemmel hirdetem a telekocsizást mindenkinek. Avagy éljen a sharing economy!

Bevezetendő fogalom: sharing economy. Magyarul lényegében megosztáson alapuló gazdaságot jelent. Fenntarthatóság. Slow-life. Downshifting. Ellenállás a birtoklási és fogyasztási kényszernek. Tudatos fogyasztás. Önszerveződés. Közösség. Komfortzóna-tágítás. Csak néhány kulcsszó a fogalom gondolati alapjaiból, és nekem máris bizsereg a tapsikolóizmom a lelkesedéstől. Naná, hogy pártolom a sharing economyt. Ami definíció szerint az emberi és fizikai javak létrehozásának, elosztásának, fogyasztásának, használatának megosztásán alapuló fenntartható gazdasági rendszer. Változatos formái léteznek, a közös bennük, hogy a megosztásban részt venni kívánkozó egyének-szervezetek összekötésére a world wide webet használják, amely amúgy is keresztül-kasul vezetékelte, összekapcsolta a földlakókat, akkor már miért ne vennénk hasznát.

i-do-not-need-a-drill-i-need-a-hole-in-the-wall

A sharing economy alapelve szerint a tárgyak, eszközök, fizikai és immateriális javak értékét nem, vagy nem feltétlenül azok tulajdonlása adja, sok esetben ugyanannyi hasznot hajtanak, ha ezeknek elérésére, használatára van lehetőség. Sőt, ebben az esetben az általuk generált haszon még több is lehet, hiszen többen férnek hozzá az előnyeihez. Adott egy könyvpéldány például, amely praktikusan annál több ismeretet, információt, értéket hoz létre nettóban, minél többen olvassák el. Triviális példa, nem is feltétlenül áll helyt a sharing economy értelmezésében, de analógiának épp megteszi: hiszen te pont ugyanolyanra meg tudtad tanulni a csoporttárs jegyzeteiből is a közjogzéhá anyagát, mint ő, akié volt az anyag maga. De a sharing economy fogalmában van egy fontos plusz elem: a közgazdaságtan két alapfogalmának, a haszonmaximalizálásnak és a költségminimalizálásnak a nem nagyvállalati, ellenben kimondottan humánus és zöld értelmezése. A sharing economyban azon a minimális áron, hogy tudniillik te tolerálod embertársaidat, akikkel megosztani tervezed épp a birtokodban lévő eszközt, maximalizálod a saját hasznodat és/vagy minimalizálod a költségeidet. És nyilván az embertársad hasznával-költségeivel ugyanez a helyzet. Sőt, gyakran még eggyel magasabban, metaszinten is hasznot maximalizálsz-költséget minimalizálsz, mondjuk olyan aprópici, elenyésző apróságok számára, mint mondjuk a Földgolyó. A sharing economyban ez a leginkább rabul ejtő: úgy ontja magából a win-win helyzeteket, hogy az ember belépirul ebbe az illetlen érzésbe, hogy így is lehet létezni. Szinte már paradicsomi gondolat.

Konkrét példaként ha megnézzük pont az én szívem csücske telekocsit mint szolgáltatást, akkor szépen végig lehet rajzolgatni a kis pipákat a képzeletbeli ellenőrzőlistán. Adott ugye egy ótó, van neki gazdája, nevezzük mondjuk Lajosnak. Lajos kéthetente hazautazik Budapestről Nyírbéltekre, ahol kedves nagymamája várja őt mákostésztával meg citromszörppel. Ötéves Puntójában egyedül utazik, nem dohányzik, főként 70-es évekbeli magyar rockzenét szeret hallgatni, miközben biztonságos 120-as tempóban suhan az autópályán, közúton is a sebességkorlátozás határán még épp innenső oldalán. Na mármost mi történik, ha beültet akár csak három embert még a Puntóba? Kényelme változik? Azt leszámítva, hogy felvegye az utasait, akik by the way hozzá igazodnak úgyis, nem. A hazajutás időtartama változik? Érdemben semmiképp, utasainak be- és kiszállása az autóból fejenként nettó 3 percnél nem tart tovább. Költsége változik? Bingo. Csökken. Betankol az ótóba n liter benzint, ez a mennyiség nem kevesebb akkor sem, ha egyedül utazik, ellenben akkor egyedül kell kifizetnie, nem úgy, mint telekocsizás esetén, amikor az a három jóember, attól való örömében, hogy a vonatjegy árának feléért húgyszag, felsővezeték-szakadás és zsebtolvajlásveszély nélkül eljut A-ból B-be, alig győzi a kezébe nyomni az útért megbeszélt árat. A kocsid értéke számodra nem csökkent attól, hogy előnyeit mással megosztottad, hiszen funkcióját betöltötte. Csökken viszont az anyagi költséged, hiszen nem egyedül fizeted ki a benzint. Ha úgy árazol, akár még pluszban is kijöhetsz, és az utasaid még mindig jól jártak. Emellett van rá esély, hogy még élvezni is fogod az utad társaságban, simán lehet, hogy az anyósülésre keveredett kolléga épp ugyanúgy 70-es évek rock rajongó, mint te, és szolidan Piramisra headbangelve repül el az amúgy horror unalmas három óra hazáig. Ugyanezek a kérdések az utasnak feltéve általában még pozitívabb eredményre vezetnek. Kényelme változik? Oké, vonaton kinyújtóztathatod a lábaid néha, meg fel lehet állni – már ha épp le tudtál ülni. Buszon már pl. ugyanez mindjárt nem olyan egyértelmű. Hazajutás időtartama változik? Ismerve a minden bokornál és ároknál megálló, s ezek között sem épp fénysebességű vonatokat, nos, jó eséllyel újfent nyertél az ügyön. Ugyanitt jegyzem meg, hogy főleg nagyobb városokba effektíve több ajánlat adott telekocsira, mint vonatra, én eddig még mindig találtam abban a kb. 1-2 órás idősávban induló autóst, amikor én indulni akartam. Költsége változik-e? Ismét csak nyerés van: kb. félár a vonathoz képest, Volánbusz picit olcsóbb a vonatnál, szóval ahhoz képest mondjuk 35-40% mínusz a telekocsi. És még – most jön a metaszint – a zöldek is tapsikolhatnak, hiszen ugyanannyi benzinből hárommal több ember utazott, azaz gyakorlatilag spóroltunk a bolygónak némi szmogot. Tovább megyek: az autó kapacitása ki lett használva. Ha az autó érző lény lenne, ő is boldog lenne ettől, tudod, képességek és elvárások optimuma egyenlő flow. Mondom én, hogy mindenki jól jár.

sharing-vs-economy

Jönnek persze az ellenérvek: juuj, és nem veszélyes? De. A bizalom rizikós dolog. De miért is bízzak jobban a mozdonyvezetőben, hogy nem megy bele egy kanyarba százhatvannal, mint egy autósban? Jujj, elrabolnak, ki tudja, milyen arc lesz. Hát, amcikám, te például tudhatod. Közösségi szolgáltatás, közösségen alapul, többek között a közösség értékelésén. Ha valaki megbízhatatlan, rossz fej, nácigyökér (true story), akkor ezek kiderülnek az adatlapjáról, és akkor nem ülsz be mellé. Máskülönben meg amúgy sem kellene ennyire félnünk egymástól. (Lásd fejléckép)

Aztán persze azzal is lehet érvelni a sharing economy ellen, hogy az ember a legjobb dolgokat nem szívesen osztja meg mással. Ez igaz. Mert ugye hová lenne a világ, ha a pasinkat-csajunkat (Hopp, az a birtokos jel mennyire beszédes! Tulajdonoljuk egymást szépen) más is használatba vehetné olykor, ugye? (Azért veszi, ne aggódj. Te is veszed másét, haladjál már.) Valóban, a legjobb dolgokat nehéz megosztani. De ha neked a kocsid a legjobb dolog az életedben, akkor valami leverte a Maslow-piramisod tetejét. Meg aztán… senki nem mondta, hogy a tulajdonhoz való ragaszkodás génekkel-mémekkel belénk kódolt mintázatától olyan könnyű elvonatkoztatni. Nem könnyű.

Önmagunkat meghaladni nehéz, véglénynek lenni könnyű.

Reklámok