Jaj már, nem kell a terelés, tudod te, miről beszélek. Ezek azok a filmek, amikben a szokásosnál több a cici, bátrabbak esetén akár még egyéb testrések is, de hát ugye mégse pornó, mert a moziban vetítik, el lehet rá vinni a randidat, a sötét moziteremben hangulatba kerültök, és még rettentő avantgárdnak is érezhetitek magatokat, hogy ilyen haladó szellemű filmalkotást néztek. Nem ítélkezem: én is imádom a műfajt. Íme a kedvencek.

A Klasszikus – 9 és fél hét (1986)

Nem láttad??? Na jól van, üljél le, és gyakoroljál önkritikát. Hát komolyan, bezzeg az Avengersre van eszed. Hát a popkulturális műveltséged megalapozni ki fogja? Ez a film nemcsak a dugós filmek között klasszikus, hanem a hollywoodi filmgyártás egészét tekintve is, és olyan alap filmes szimbólumokat teremtett, amelyekre azóta is vissza-visszautal a szakma, azaz ezek ismerete nélkül… kábé mintha nem tudnád hova tenni pl. azt, hogy “ÉN VAGYOK AZ APÁD”. Abban az évben készült, amikor megszülettem, aztán csapattunk egy gyors rendszerváltást, majd négy év múlva a hazai mozik is bemutatták, szinte látom lelki szemeim előtt, amint a körúti kispiszkosban Klári Trapper farmerének cipzárja karrogva lecsusszan Zsolti kezének sunyi közbenjárására, csuklóján a baboskendő pöttyei is elpirulnak az illetlen felfedezőtúrától. A vásznon épp Kim Basinger vetkőzik a történelem legemblematikusabb sztriptízjelenetében, kísérve a szintén abszolút mémmé vált a You Can Leave Your Hat On tü-rü-rüttü-tüttü-jére, Mickey Rourke, aki ekkor még olyan szexi volt, hogy ha abba belegondol az ember lánya látva az úriember jelenlegi ábrázatát, akkor úgy igazán megérti, mire mondja a klasszikus, hogy így múlik el a világ dicsősége.

Jó, azért, hogy hátha így megnézed, íme a vetkőzés, you kinky little bastard

Az első – Emmanuelle (1974)

Ezeknek a filmeknek ritkán van mélyenszántó tartalma, társadalmi üzenete, kultúrmissziója. Az agyatlan eyecandy funkción túl Legjobb esetben annyi jut nekik, hogy úttörők lehetnek, polgárpukkaszthatnak, falakat döntögethetnek. De ehhez elsőnek kell lenni. Ezt – és semmivel se többet – pont megugrotta az Emmanuelle, amely, – ha műveltségem nem csal, mert no fucking way, hogy ennek most elkezdjek utánaolvasni, szóval tételezzük fel, hogy jól tudom, és ez volt – az első európai közönségfilm, ami nyílt szexualitásával intenzív tabudöntögető botrányt kavart, pedig épp tombolt a so-called szexuális forradalom Európában. Milyen konfliktus? milyen karakterek? minek? hova? amikor vannak cicik és luxus, és Thaiföld. Ez a film még a 9 és fél hétnél is semmitmondóbb, viszont legalább francia, ami két dolgot garantál: nagyon sok nagyon szép embert a vásznon, valamint hogy őket nagyon szofisztikáltan, némi bölcsészkaros felhanggal fényképezve tekinthetik meg a tisztelt egybegyűltek. Azt hozzá sem kell tennem, ugye, hogy a magyar filmzenét a bársonypacni-hangú Gergely Róbert énekelte. A világtörténelem legkomolyabb pengetése kéremszépen. Milyen Hendrix?

Ami nem is az – Őfelsége pincére voltam (2006)

Sunyi leány a blogger, becsempészi ide is az egyik kedvencét, pedig nem is majdnempornó, de muszáj átütni az ingerküszöböt – mert ezt a filmet mindenkinek látnia kell. Ez a film – nagy szavak alert – az európaiság esszenciája: okos, tragikomikus, pironkodóan, mindent túlélően hedonista, és az egész hátterében egy olyan derűs, beletörődő szomorúság honol, hogy az már szinte zenbe hajlóan keleties. Van nagy történelmi hátterünk a képhez, nyilván, másunk sincs, Csehország ismerőssége melenget, sírva röhögünk az egészen, ahogy mi tényleg mindig megszívjuk. Van szépséges nagy kognitív disszonanciánk, rájőve: náci lányt szeretni mégis  csak ugyanolyan szerelem. És van sör, a világ: korsó által homályosan, és málnaszörp, és jó étel, és Hrabal. És – amiért ez a film mégis helyet kapott a kedvenc dugós filmjeim listáján – felháborítóan, megkapóan gyönyörű ÉS tiszteletteljes rajongással ábrázolt nőalakok, és annak ellenére, hogy sehol egy explicit ágyjelenet, mégis olyan erotika árad a filmből, hogy rendszeresen ajánlom párkapcsolatukba belepunnyadt barátaimnak egy lusta vasárnap délutáni filmnézésre: ha ettől nem kaptok kedvet egymáshoz, akkor semmitől.

A negatív példa – A szégyentelen (2011)

Determinált a cím, szégyentelenül rossz ez a film, de olyan igazán, dühítően, céltalanul rossz, úgy nyúl a kéz a péklapátért, hogy aztán – tudod – piffegyfüles. Értem én ezt a típust, hát hogyne, itt van ni, egy egész bejegyzést szenteltem a dolognak, de azért bazmeg, nem elég, hogyha csak annyi van, hogy van szép teste a Fassbendernek – oh holy Jesus, de még mennyire szép – és tud vele ilyen mindenféle hasonlóképpen szép testű lányokat mindenféle minimáldizájnos helyeken megnyüszögtetni. Az attól még nem lesz film. Ilyen se hús, se hal hibridrettenet lesz, mint a Shame: filmnek is, pornónak is kevés. Erotika annyi van benne, mint Chandler térdében, a sztori meg nagyjából… nem találok jobb szót rá: felesleges. Az egész filmben kábé három percnyi értékelhető tartalom van, amikor a főhős húga énekel, bár ez a jelenet is felbosszantott valójában, mert nagyon tolta volna magából az elvont, kiégett, posztmodern drámaiságot, csak éppen, sajnálom, Dorina, nem jött át. Magyarán, ez egy irdatlan rossz film, ne nézd meg, ide csak elrettentő példának hoztam, hogy hogyan lehet a dugós filmek hálás témáját ilyen fékezhetetlenül elcseszni.

A legfrissebb – Q – Érzékek birodalma (2011)

Ezt láttam legutóbb, és nagyon kajáltam. Bár ebben az is közrejátszhatott, hogy épp egy meglehetősen szórakoztató hardcore cyber-flörtölésben voltam a megtekintése közben, de az legyen a legrosszabb, ami egy ilyen filmmel történhet, hogy tovább fokoz egy eredendően is szexi élményt. Meg például ez se ment volna egy Shame-szintű gyökérségnek. A Q viszont mintaszerűen hozza a hibátlan dugós film elemeit: közepesnél jobban kinéző emberek, enyhe depresszív hangulat, és nem tökéletesen öncélú történetvezetés. Néztem csak úgy felületesen, chatelés közben, aztán jött a meglepetés, amint a történet addig kissé céltalanul vezetgetett szálai egy nem túlságosan mélyen túlgondolt, de azért egy kellemes elmerengésre épp alkalmas mértékű megoldásban fonódtak össze végül. No ne félj, nem történik itten egy Szeress, ha mersz-szintű koponyarepesztő katarzis, csak épp egy olyan kis katarzisocska, egy egész pinduri, csak éppen akkorka, hogy legitimálja a tényt, hogy gyakorlatilag azért mégiscsak 103 percnyi pornót néztél meg épp.