Fel fogom írni achievementnek a LinkedInre, mert az a bloggernek vastagon az, hogy sikerül tematizálni a blogot. Láthatóan beégett az olvasókból álló mikroköztudatba, hogy a Kommédiás blog az, ahol kinyílik a vállról indítható a zsebben, amikor kollektív testkép-elvárásokról van szó. Nem először kapok feldolgozásra érdemes kontentet a Nem vagyunk szépek sorozathoz – van már anyag a következő 3 részhez – az aktuális közösségi flame meg legalább 8-10 embertől érkezett meg hozzám. Hát akkor stílszerűen: csontozzuk ki. Avagy mi az a bikini bridge?

Drága nagyapám jut eszembe. A vizes-cukros kenyér elkészítésén túl nem sok mindent tanultam tőle, de amikor valami bődületes faszságot termel ki és tol az arcomba a nagyvilág, mindig az ő hangján villan fel bennem az elemi reakciója: “az anyjuk picsáját is kitanálják mán”.

A bikini bridge-ről is ez jutott eszembe legelőször.

A bikini bridge vagy bikinihíd kérlek, az nem is egy testrész, mert nem jöhetne létre a bikinibugyi nélkül. Ez a bikini bridge ugyanis: a csípőcsontok között feszülő bugyi, esetenként a híd középső pilléreként funkcionáló vénuszdombbal, mely annál jobb, minél nagyobb rést hagy a has és a bugyi anyaga között. Hogy jóóó mélyen be lehessen látni, hogy még egy kollektív testfétist, a folyamatos tökéletes szőrtelenséget is egy füst alatt promótáljuk, mert azt ugye mégsem lehet, hogy a csini bikini bridge alól-mögül kikandikáljon Csubakka. Hová jutna úgy a világ.

Jól van, semmi baj, tudom, hogy gyorsba löktél egy hátast, lecsekkoltad, hogy neked van-e, azért mostmár üljél fel, így nem lehet olvasni. Pedig még csak most jön a java. Lola belemelegszik, és nekiáll a maga szenvedélyes módján elküldeni mindenkit a vérbe. Naná, hát ezért érdekes ez a sorozat, lehet forrongani (egyébként teljes joggal) az elnyomó, hímsoviniszta társadalmi és médiamechanizmusokon. Muhaha, na ez nem lesz.

Ugyanis amellett, hogy a magamfajta szkeptikus ember a földhözragadt, kötekedő, lelke ragyogását semmibe vevő zombik csoportjába tartozik, azért vannak hasznai a szkeptikus gondolkodásmódnak. Hogy például utánanéz dolgoknak, mielőtt Don Quijoteként elkezd ellene ágálni (vö. az agyzsibbasztó siránkozással, ami a fészbukon kitör minden esetben, amikor valamelyik clickbait oldal kitol egy olyan cikket, hogy például megszűnik a nyelvtanoktatás; és véres szájjal bazmegel meg jól kimérgelődi magát, ahelyett, hogy utánanézne, hogy nagyjából tizenhét másodperc alatt kiderüljön, hogy nyilván egy kattintásvadász álhírről van szó). Na jó, most könnyű dolgom volt, még rákeresni se kellett, ugyanis az egyik ismerős, aki megtalált ezzel a témával, egyből a legalaposabb forrást küldte el, ahova az első keresésem vezetett volna, íme: http://bit.ly/1apCeR3, negyedik találat, know your meme.

A bikini bridge téma tíz napja, január 5-én robbant az interneten, 12-én, vasárnap már az Urbanlegends is lehozta, így aztán a kutya nem fog hinni nekem, ezért ideteszek egy screenshotot, bizonyítandó állításomat, miszerint én ezt a bejegyzést január 6-án kezdtem el megírni. (Jó tudom, mifaszt ülök rajta ennyit. Nem ülök, csak bedarált a munkahelyem.) Azzal a céllal, hogy felhívom a figyelmet egy jelenségre, ami legalább olyan érdekes, mint a testfétisek. Ez a jelenség: a hoax.

Mert, ha eddig még nem ment volna át a célzásaim üzenete, a bikini bridge egy hoax.

Bevezetendő fogalom: hoax.

A hoax jelentése: „megtévesztés”, „álhír” vagy „kacsa”, leggyakrabban az e-mailben terjedő álhírek, lánclevelek különféle változatait jelöli, bár az átverés gyakran kiegészül honlapokkal, az írott sajtó vagy a tévé is hajlamos átvenni. Célja a Wikipédia szerint egyszerűen a tréfa, a célszemély szívatása, de szerintem sokkal érthetőbb, ha úgy fogalmazunk, hogy a hoax terjesztésének célja a terjedés maga, annak puszta ténye, hogy sikerüljön elhitetni,  ezáltal terjeszteni a hoaxot. A hoaxok legelső formája a mindannyiunk által ismert rendes, papír alapú levelek voltak, amelyek (jellemzően több példányban) továbbküldésre biztattak, cserébe majd valami nagy jó ér, ha viszont nem, akkor valami nagy-nagy veszteség. Ismerős? Aztán jött az internet, ami olyan volt a hoaxoknak, mint egy jó meleg, nyirkos keltető, hatványozta a terjedés erejét. És veszélyességét is, ha már itt tartunk. Mert a cuki megható történetes, kiskutyás slideshow-k továbbküldése korántsem ártalmatlan kedvesség: színtiszta adathalászat. Szerencsére az e-mail fiókomból kikoptak az ilyenek, de csak azért, hogy átköltözhessenek Facebookra, ahol ráadásul a fantáziátlan kedélyeskedés csimborasszóivá fejlesztették magukat, lásd zsiráfos “játék”, örökbe fogadok egy páviánt, meg a legfrissebb, az édibédi, ajándékküldözgető cunciskodás, amitől a jobb karomból a Volverine analógiájára kipattan egy vérszomjas baseballütő.

A bikini bridge hadműveletnek jól visszakereshető kiindulópontja van: a 4chan nevű webes közösség. Nem könnyű a 4chant definiálni, én most meg sem próbálom, maradjunk annyiban, ahogy ők saját magukat defniálják: a 4chan az internet segglyuka. Érdemes elolvasni az Index cikkét, tőlük szokatlan mértékben ismeretterjesztő. A 4chan felelős a weben elterjedt idióta mémek egy jelentős részéért (nem, a mém fogalmát nem fogom ismertetni), a lolcattől a pedobearig.

És bizony, szeretve tisztelt online médiumok, a bikini bridge-et is ők terjesztették el. (Csak egyetlen helyen futottam volna bele a hazai mainstream médiában! Legalább csak egyen! Kevesebb manikűrtippet, több értelmet!)

A 4chan január 5-én hirdette meg a Bikini Bridge Hadműveletet (Operation Bikini Bridge), melynek célja pusztán annyi volt, hogy a témát szétspriccolják a weben. Agenda setting, ahogy a médiatudomány nevezi a jelenséget: a közbeszéd témáinak kijelölése. Két fázisban indították a hadműveletet: az elsőben kettős kommunikációt folytatva elkezdtek bikini bridge fotókat terjeszteni világháló-szerte, valós és fake Facebook, Twitter, Tumblr, Pinterest oldalakon, BuzzFeeden, egyfelől azt kommunikálva, hogy ez lesz a következő nagy dolog (az előző a thigh gap volt), másfelől ezzel párhuzamosan szítottak flame-et is a bikini bridge veszélyes és káros volta ellen. A második fázisban pedig felerősítették a flame-et azzal, hogy ezeket a fotókat eljuttatták olyan weboldalakhoz, amelyek anorexiával, thin privilege, fat shaming témákkal, általában testképpel foglalkoztak, tudva, hogy ezeken az oldalakon akár pro, akár kontra véleményeket fognak generálni, hisz eleve érzékenyek a témára.

A tagoknak minden segítséget megadtak, jó nagy galériát, de még betűtípus és effekt-javaslatokat is tettek, hogy minél virálisabb fotók születhessenek. Kiemelték: nem kell állást foglalniuk, pro vagy kontra érvelniük, elég egy finom referencia a témára, hogy beinduljon a szóbeszéd. Ezt írják: “think of the power of repetition”, azaz gondolj az ismétlés erejében. Hm. Rings a bell? “jobbanteljesít” “rezsidémon” “lemúltnyolcév”

A kigondolt kommunikációnak márpedig mindig megvan az eredménye, itt is meglett: a bikini bridge mém már a hadművelet indításának napján körbefutotta a világhálót, mint fentebb írtam, egy nappal később, 6-án már a tetűlassan reagáló magyar webre is megérkezett. Az mondjuk szomorú, hogy ugyanakkor arra már nem sikerült ilyen sebesen reagálni, amikor még ugyanaznap leleplezték a sztori hoax-mivoltát, sem később, holott 2-3 nap múlva már minden nemzetközi oldal megírta, hogy a 4chan áll a  buli mögött. Itthon még csak az Urbanlegendsen találtam meg.

Persze arról elkezdhetnék polemizálni, hogy “jaj, jaj, oké, trollkodásból indult a téma, de akkor is, működik, terjed, és hatása lehet, és majd most emiatt fognak éhezni a kevéssé intakt önképpel bíró leányok”, de nem, hadd ne tegyem. Mert az egész bikini bridge flame néhány két hétig diétázó, majd a mekire gyorsan visszaszokó tini  befolyásolhatóságánál sokkal komolyabb hatású problémára hívja fel a figyelmet.

Jelesül, hogy nagyon könnyű elhinteni és bevésni bármit a köztudatba, nem kell hozzá nagy pénz vagy multicég, elég pár unatkozó fiatal. A web2 világa robbanásszerűen katalizál minden, a mainstream médiából ismert metódust, és bármilyen erős folyamatok ezek, bármekkora hatalommal bírnak, és bármilyen nehéz nem bedőlni, de azért az mégis ijesztő, hogy erre azért van lehetősége, mert az internethasználó embertömegek egy nagyon széles, többségi rétege óvatlanul hagy befolyni a tudatába minden szembejövő tartalmat, minden válogatás és ellenőrzés nélkül, s nem csupán hagyja, terjeszti. Osztja ugyanolyan lendülettel az én posztomat, mint az oravecznórát, (amit egyébként személyes sértésnek veszek), a minden héten újabb rákgyógyszert, meg az eltörlik a nyelvtantanítást. Nem ellenőriz, nem néz utána, pedig fél percébe telne elkerülni, hogy minden egyes istenadta megosztással tevékenyen hozzájáruljon a globális ostobaság mértékének tovább növeléséhez – ami csak egy leheletnyivel jobb, mint a háborús bűnök. Mert ugye azokhoz is a butaság vezetett.