Nagyon szomorú filmet találtam ma a Business Insideren (amit egyébként ajánlok rendszeres olvasásra). A független filmes Casey Neistat rövidfilmjében megpróbálta felfejteni, mi mozgatja azokat, akik napokkal az értékesítés megkezdése előtt letáboroznak egy Apple Store előtt, hogy az elsők között vehessék meg a legújabb iDevice-t, aktuálisan épp az iPhone 5S-t – NYILVÁN az arany pezsgőszínűt – vagy C-t. Nem tudom, belőletek mit vált ki, de én nagyon-nagyon szomorú lettem.

Emberek fizetnek embereknek, hogy végigvárják a sort helyettük, emberek alszanak az utcán, szemeteszsákba burkolózva (wut?), és mind nagyon meglepődnek, és nagyon elnémulnak, amikor felteszik nekik: “miért?”. Tényleg nagyon tanulságos, íme:

Szóval… semmi baj a technológiával, meg az iPhone-nal, egy korszakalkotó, zseniális termék (bár szerintem a konkurensei már meghaladták), ez nem kétséges. Az sem, hogy az okostelefon as such praktikus, hasznos szerszám, ha helyén kezelve használjuk. Nem gondolom, hogy valami mindentvissza-jellegű faramuci, hamis, archaizáló nosztalgiával vissza kellene vágynunk a Siemens A35-höz, mert zseniális dolgokat hoztak ezek az innovációk. Elvégre a PC-d se egy Commodore, gondolom. Csak azt nehéz így bedolgozni a tudatomba, hogy miért kell napokkal, hetekkel korábban letáborozni egy bolt elé, hogy az elsők között vehesd át az új készüléked, amiért egyébként ugyanúgy ki kell fizetned az igen sok USD-t, azaz semmilyen előnnyel nem jár neked az egész, még csak státusszal sem. Érted: az első 5-20 ember ott vár mondjuk 3-5 napig, viszont az összes többi a sorban – kb. 3-500 ember, boltmérettől függően – a nyitás napján érkezik, és ugyanúgy hozzájut a vágyott készülékhez, mint azok, akik ott aludtak. Voltam ilyenen amúgy, az iPad3 launch-on, pedig az a filmben látott elmebajnak csak egy amolyan kicsit sárga, kicsit savanyú verziója volt, kb 2 ember volt, aki már a launch előtti délután beült a sorba, és ott aludt a plázában, de már őket sem értettem. Azért, hogy megtapsolják őket a fizetett hoszteszlányok? Hogy a honi menő tematikus oldalon készüljön vele egy meglehetősen faramuci interjú? Mert semmivel nem jár az, ha te vagy az első vásárló, az iPhone-ból több milliót adnak el évente, enyhén szólva sem egyedi, nem valami ritka, sorszámozott példány, mint ahogy némely autóritkaságnál előfordul ugye. Egy hét, sőt, szerintem egy nap múlva már csak egyesegyedül te fogod tudni, hogy te voltál az első vásárló (teszem hozzá: abban az egyetlen üzletben a sok-sok közül), és neked sem lesz fontos egy hónap, egy év múlva, eszedbe sem fog jutni kb. soha többé (vagy ha mégis úgy tartod számon, mint életed egyik nagy pillanatát, akkor valami baj van a pillanataiddal). Álltam én sorba már olyasmiért, ami másnak furcsa, érthetetlen lehet, bár a léptékben volt egy leheletnyi különbség (ha jól emlékszem, öt óra volt a legtöbb), illetve konkrétan előnyöm származott a dologból (koncertbejárat, tét: első sor, azaz a legjobb hely), és az eredményt (a koncertet) sem fogom elfelejteni soha, szóval mélységesen megértem a rajongás lélektanát, tessék megnézni az arcomat egy ilyen koncerten, de nem, egyszerűen nem tudok elképzelni olyan helyzetet, hogy bármiért napokig sorban álljak. Mármint ha nem a háborúk és egyéb élelmiszer-hiányos időszakok idején készült fotókról ismerős kenyérért, gyógyszerért kígyózó végtelenül szomorú sorokra gondolok. És akkor ezzel a gondolattal el is értünk a téma legfőbb morális aspektusához: stroboszkópként villog a FIRST WORLD PROBLEMS gomb, sejj, a fogyasztás lobogóját fényes szelek fújják.