Két punci és egy Arany Pálma

Nagyon vártam, és nagy küzdelmek árán végre megszereztem és megnéztem az idei Arany Pálma-díjas Adéle élete 1-2. fejezet című filmet. Elfogult vagyok a téma iránt, én, a heteróként ugyan kissé hiteltelen, de azért harcos melegjogvédő megélhetési szájtépő, így aztán nagyon akartam szeretni ezt a filmet. És szerettem is, de… nyehhh. Jó, az okosok ott Cannes-ban nyilván jobban tudják, de nem azért szerettem, mert annyira jó film.

Haragszom erre a filmre, azért nem tudom maradéktalanul szeretni. Haragszom, mert elpazarolták a lehetőséget. Annyi mindenfélét lehetett volna mondani a szerelemről, arról a szerelemről, amelyben már a puszta tény, miszerint azonos neműek között történik, ad egy extra nehezítést (mert bizony ad nehezítést). Annyi mindent lehetett volna mondani a zavarodottságról, az útkeresésről, az önelfogadásról, a titkolózás miértjeiről, a kapcsolatok és az elrontott kapcsolatok dinamikájáról. Ehelyett beérték a két szép meztelen női test szépen fényképezett megmutatásának botrányerejével. Sikerrel, mint látjuk, hisz ott a díj, bizonyítandó, hogy ha egymásra tekerünk két szeretkező leányt, akkor már nem is kell jó filmet rendezni minderről.

adele_elete_sex_scene

Szándékosan “rendezni”-t írtam, mert főként azzal volt bajom, ami a rendező dolga lett volna. A színészek és legfőképpen az operatőr zseniális munkát végeztek, attyaúristen, micsoda gyönyörű, izgalmas képek vannak ebben a filmben. De a rendező kicsit elmaszatolta a teendőit. Így, miközben hallunk egy csomó okos és fontos gondolatot képzőművészetről, irodalomról és tanításról, nem hangzik el egy büdös szó sem a szerelemről, de még a szexualitásról se sok.

Minden olyan esetleges. Esetleg egymásba szeretünk, esetleg elmondjuk otthon, esetleg nem, esetleg házimacska leszek  melletted, esetleg múzsa, esetleg kiteljesedem, esetleg elrontjuk, esetleg hagyunk nyomot egymás életén, esetleg semmi többet némi önkielégítés közbeni fantáziálásnál. Ennél azért jobb történeteket is el lehet mesélni. És így lett, hogy ezt a filmet nagyon jó nézni, viszont nem jó gondolkodni róla. Mert amint ezt megteszed, jönnek a zavaró, viszkető kérdések.

adéle_élete_plakátNézni egyébként tényleg nagyon jó. Olyan szépséges minden, európai eyecandy. Európai, írom, mert nem a tengerentúli magazinszépség ez itt, nem a hazug makulátlanság szépsége. Sőt. Most olvasom, hogy effektíve nem volt sminkes és fodrász a csapatban, a film nagy részében pedig effektíve tilos volt a szereplőknek sminket viselni. A fodrász meg… hát, itt nagyon röhögtem. A cím lehetett volna Adéle élete és haja, Adéle és az ő állandó eposzi kellékként használt haja, tessék mondani, miért kell állandóan szexuális üzenetként kibontani és visszaapplikálni azt a kócos fejtetőcopfot, de komolyan tizennégy másodpercenként, hát meglátná a fodrászom, zokogva könyörögne a kegyelemdöfésért.

Még mindig a haj: miért vált Emma hajszínt a film egy pontján? A haja kéksége borzasztó erős szimbólum, nemcsak a film terében, a való életben is az lenne. A film alapjául szolgáló képregény címe Le Bleu est une couleur chaude, azaz “a kék egy meleg szín”, ez a film angol címében – Blue Is The Warmest Color – vissza is köszön, egyértelmű jelzéseként a szimbólum fontosságának – és akkor nem él ezzel a lehetőséggel a rendező?

adele_elete_kekseg
Szépséges atyúristen, micsoda kép ez! Kattintásra megnézhető nagyban.

De a hajszínkérdés nem az egyetlen, amire nem kapunk választ, általában nincsen elmondva néhány fontos történet és nincs elmondva több miért. Mi lett az irritálóan ostoba, kötözködő so-called barátnőkkel? Mi lett Emma barátnőjével, miután ők Adéle-lel egy pár lettek? És hogy azt hogy lehet elviselni, amikor a társ és a múzsa személye nem ugyanazon személy? Egyszer csak megtörtént a coming out, vagy Adéle egész életében végig titkolózott élete szerelméről? Mitől romlott el a kapcsolat? Mert amit látunk, az édeskevés. Aprócska vágy felébredése valaki másra? Egy visszautasított szeretkezés, egy késői kimaradás? Ennyi legitimálja a lojalitás kóbor kefélésekre váltását?

Aztán utánaolvasva kiderül, hogy mindez még csak nem is a filmgyártás kíméletlen pragmatikussága miatt lett így, hanem valóban rendezői hiba, melynek neve: pazarlás. Szintén a film IMDB oldalán olvasom a triviák között – egyébként végtelen izgalmas szórakozás – hogy mintegy 800 órányi felvétel készült. WUT? Nyolcszáz óra. Nyolcszáz órányi anyagban nem volt hely motivációk, miértek, hogyanok megfogalmazására? Vagy ha volt, miért nem lett bevágva? Azt bezzeg tizenöt képben megnézhetjük, amint Adéle eszik, alszik, tévézik, avagy részt vesz az aktuális  referenciacsoportjának megfelelő politikai megmozdulásokon.

Megnézni való, de elfáradós film ez. Elfárasztja a nézőt, mert elfárad maga is, szomorúan olcsó, méltatlan kilencésfélhét-történetté kopik: az egész óriási, mindent elsöprő szerelmük alapja az volt, hogy jó együtt a szex? Ennyi? Veszélyes kérdés ez, mert ha a válasz igen, akkor már megint egy létező sztereotípiát erősít a film, hogy tudniillik a homoszexualitás kizárólag a szexuális preferenciákat jelenti, nem pedig azt, amiről hiszem, hogy a való: éspedig hogy beleszeretni márpedig bárkibe lehet.

Reklámok