Életmentő szelfi

Egy kedves, vicces, feelgood filmesposztot írtam épp az imént, és arról gondolkodtam, hogy milyen sok visszajelzés jön a blog kapcsán, és hogy mennyire jár nektek, olvasóknak a rendszeres, jó tartalom, és kevesebb lánctalp. De ekkor beesett egy hír, és bocsánat, de megint fel kell húznom a lánctalpat.

Érdemes továbbolvasni »

Reklámok

Best of 2013

Kettesben töltjük a Szilveszter estét, a begyulladt-a-koponyámon-belül-mindenem kórságom meg én, a leltározós-nosztalgikus alaphangulatot nem bombázza szét a bulikába készülődés terhe. A hosszú kiesés felett érzett bűntudatba belepirulva, íme az év legjei – trendi “csak-a-szépre-emlékezem” jelleggel.

Érdemes továbbolvasni »

Két punci és egy Arany Pálma

Nagyon vártam, és nagy küzdelmek árán végre megszereztem és megnéztem az idei Arany Pálma-díjas Adéle élete 1-2. fejezet című filmet. Elfogult vagyok a téma iránt, én, a heteróként ugyan kissé hiteltelen, de azért harcos melegjogvédő megélhetési szájtépő, így aztán nagyon akartam szeretni ezt a filmet. És szerettem is, de… nyehhh. Jó, az okosok ott Cannes-ban nyilván jobban tudják, de nem azért szerettem, mert annyira jó film.

Érdemes továbbolvasni »

A befogadás kultúrája

Ilyenünk nincsen. Ezzel gyakorlatilag be is fejezhetném, lehetne egy szép egysoros posztom, de sajnos megközelítőleg sem vagyok ennyire jófej. Csak mondom mondom mondom a faszságaimat, ha öt legjobb barát olvassa is csak el. (Itt a blogger félkézzel felpofozza magát a picsogásért, s újfent derűs mosollyal gépel tovább.) Mai kirohanásom arról szól, miért nem tudunk az australopithecusnál eggyel kulturáltabban művészi élményt befogadni.

Érdemes továbbolvasni »