Most valami tök más. Sántasági okokból elmaradt a januári utazásom, ezt pótolandó kivettem két nap szabit meg egy kis vendégházat a kutyával a Káli-medencében. Aztán mindenféle szocio-impressziók értek – de lehet ám, hogy csak merengős lettem ettől a szeles, derengő időtlenségtől. Az ilyen szösszeneteket csak a Facebookra szoktam kiszórni, de végülis elfér itt is.
…lehet olyat, mint ez a fotó. mik nem vannak, megihletett a buzzfeed.Érdemes továbbolvasni »
“25 éves vagyok. Képzett, értelmiségi, libertariánus. Jól keresek. A barátaim sorra elhagyják az országot. Pár éven belül én is így teszek.” Egy barátom vendégposztja következik, amellyel – megrendítő mennyire – mélységesen egyetértek.
Arra azért lett volna egy komolyabb összegem, hogy a mainstream tömegmédia (értsd: országosan fogható tévé- és rádióadók) jótékonyan hallgat majd híradásaiban az Origo-sztoriról.
Nem működik jól az az ország, amiben ilyen a média.
Fel fogom írni achievementnek a LinkedInre, mert az a bloggernek vastagon az, hogy sikerül tematizálni a blogot. Láthatóan beégett az olvasókból álló mikroköztudatba, hogy a Kommédiás blog az, ahol kinyílik a vállról indítható a zsebben, amikor kollektív testkép-elvárásokról van szó. Nem először kapok feldolgozásra érdemes kontentet a Nem vagyunk szépek sorozathoz – van már anyag a következő 3 részhez – az aktuális közösségi flame meg legalább 8-10 embertől érkezett meg hozzám. Hát akkor stílszerűen: csontozzuk ki. Avagy mi az a bikini bridge?
Egy kedves, vicces, feelgood filmesposztot írtam épp az imént, és arról gondolkodtam, hogy milyen sok visszajelzés jön a blog kapcsán, és hogy mennyire jár nektek, olvasóknak a rendszeres, jó tartalom, és kevesebb lánctalp. De ekkor beesett egy hír, és bocsánat, de megint fel kell húznom a lánctalpat.
Most hallom: Prima Primissima közönségdíjas lett az atlétából lett papból lett mentálhigiénés tanácsadóból lett tömegek lelki iránytűjéből lett Pálferi. A legutóbbi PéldaképPontok-poszt flirty fangirl felhangja most elmarad, ez itt most a derűs tisztelet hangján szól.
Mióta – óh balsors – nincs diákigazolványom, azóta könnyes búcsút vettem a tüdümm-tüdümm ringatásától, a takataka pergőjétől, a tű-rürü-rű-rürü-rűű trillájától: leszoktam a vonatozásról. Azóta telekocsizok. Ami pedig a legokosabb találmány a közlekedés történetében úgy nagyjából a mágnesvasút óta. Nem csak szolgáltatás: szemlélet. És ez a szemlélet az, ami miatt én csillogó szemmel hirdetem a telekocsizást mindenkinek. Avagy éljen a sharing economy!
Kis esti önigazolás az önkéntességről.
Kommédiás 